Balog Zoltán és az EMMI csapata fogyatékkal élő sportolókkal futott együtt a 29. SPAR Budapest Maratonon

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának csapata: Balog Zoltán miniszter és a tárca államtitkárai részt vettek a SPAR Budapest Maraton Futófesztiválon a mai napon, ahol folytatva az általuk elindított hagyományt, idén is látássérült és mozgássérült sporttársaikkal együtt teljesítették váltóban a versenytávot.

A csapat tagjaként Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Riczu Tamás mellett Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Adámi Zsanett, Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár és Lévay Petra, valamint Farkas Anikó a tárca kabinetfőnöke és Boronkay Péter váltották egymást a 42,2 kilométeres távon. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának hat csapata teljesítette a távot.

A minisztérium vezetői a versenyen való indulásukkal arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy minél többen csatlakozzanak az EMMI minisztere és államtitkárai által 2012-ben elindított kezdeményezéshez és segítsék fogyatékos embertársainkat abban, hogy ők maguk is átélhessék a sportolás örömét.

Budapest, 2014. október 11.