Így nyilatkozzon az ember a 168 órának

Úgy tűnik, a 168 órának hiába nyilatkozik az ember, ők végül úgyis azt írják le, amit le szeretnének – függetlenül attól, hogy mit mondott az interjúalany. A tegnap megjelent lapszámukban a Horthy-szobor avatásáról közöltek riportot, amely kapcsán a múlt héten Balog Zoltánt is megkeresték írásban. A miniszter az összes (szám szerint öt) kérdésre választ adott.

Balog_Zoltán_168óra_HorthyÍme, itt olvasható az összes kérdés és válasz, amelyet a miniszter a sajtófőosztályon keresztül juttatott el az újságíróhoz:

„Tisztelt Sándor Zsuzsa!

(….)

 Kérdéseire Balog Zoltán miniszter úr a következő válaszokat adja:

1. Lelkészként helyesnek tartja-e hogy a református egyház egyik templomában Horthy szobrot avattak fel?

A Magyarországi Református Egyház törvényeinek megfelelően országgyűlési képviselőségem idejére, „lelkészi jellegem” fenntartásával, lelkészi szolgálatomat szüneteltetem. Református emberként viszont nem tartom helyesnek a szoboravatást.

2. Szükségesnek tartaná-e, hogy ebben az ügyben a református és más egyházak vezető megszólaljanak, állást foglaljanak? Vagy ez csak a Hazatérés Templomára tartozik?

Nem kívánok állást foglalni, hogy mivel kapcsolatban formálnak vagy sem véleményt az egyházi vezetők.

3. Kultúráért, oktatásként felelős miniszterként, vezető politikusként egyetért-e a szoboravatással? Nem okoz-e túl nagy belpolitikai és külpolitikai feszültséget?

A szoboravatást nem a  bel-, vagy a külpolitikai botrány okozás szempontjából ítélem meg, azt önmagában is méltatlan cselekedetnek tartom. A provokáció primitívségét mi sem jelzi jobban,mint hogy egy már korábban felavatott szobrot toltak előre most néhány méterrel. 

4. Kívánnak-e a kormány hivatalosan is állást foglalni, vagy egyházi belügynek tekintik a kérdést.

E két kérdés tekintetében ajánlom szíves figyelmébe Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjének vasárnap délelőtti közleményét:

„A mai akció a Jobbik politikai provokációja

A belváros polgármestereként a Jobbik politikai provokációjának tartom és elítélem Gyöngyösi Márton mai szoboravató akcióját. Ez a provokatív akció nyilvánvalóan ürügyet szolgáltat majd a nyugat-európai baloldali lapoknak, hogy a következő hetekben antiszemitizmust kiáltva rossz színben tüntessék fel Magyarországot. A tüntetést szervező baloldali prominensekhez viszont nem kívántam csatlakozni, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy ugyanennek a baloldalnak az országgyűlési képviselői alig egy hónapja még közös parlamenti indítványt írtak alá és nyújtottak be a Jobbikkal és Gyöngyösi Mártonnal.”

5. Elfogadható-e, hogy református lelkész a Jobbik képviselőjeként szélsőséges eszmék szolgálatában áll? Nem vet ez rossz fényt az egész egyházra?

Tudomásom szerint – amennyiben rá gondolt – Hegedűs Lóránt nem képviselője a Jobbiknak, de ettől függetlenül rossz fényt vet az egyházra.”

A cikkben végül összesen két válaszát idézték:

1. „A szoboravatást önmagában is méltatlan cselekedetnek tartom. A provokáció primitívségét mi sem jelzi jobban, mint hogy egy, már korábban felavatott szobrot toltak előre most néhány méterrel.”

2. Válaszlevelében a miniszter figyelmünkbe ajánlotta Rogán Antal korábbi közleményét, amelyben a Fidesz frakcióvezetője elítélte a jobbikos provokációt, mondván: „Nyilvánvalóan ürügyet szolgáltat majd a nyugat-európai baloldali lapoknak, hogy a következő hetekben antiszemitizmust kiáltva rossz színben tüntessék fel Magyarországot.”

Az újságíró a bekezdés végén ezt a két gondolatot így összegzi: “Jól értjük? A kormánynak ez az egyetlen problémája a Horthy-szoborral?”

Vajon a szerző, ha már mint a kormány miniszterét kereste meg Balog Zoltánt, a “méltatlan cselekedet” és a “primitív provokáció” jelzőit, vagy az 5 kérdésre kifejtett összes választ értette-e “egyetlen probléma” alatt? Hogy mást ne mondjunk, egy számtanórára beiratkozhatna az első osztályba…

„Így próbáljon meg az ember készségesen nyilatkozni a 168 órának.” – kommentálta az esetet Balog Zoltán.